Ki nem hallott már erről a magashegyi barlangról, sok barlangász már járt is benne. Talán a legismertebb külföldi célpont a Gortani barlang után. Ez nem véletlen mivel a környék adottságai miatt maga a barlang jól megközelíthető, viszonylag könnyű célpont. A végponti terme -670 méteren vár a hódítóira. Sok hazai barlangász próbálkozása ellenére, a sikert már kevesebb csapat könyvelheti el. Ez a leírás bepillant az 1994 óta ostromló csapatok túráiba.
A barlangot a Triesztiek tárták fel, 1990-ben. Az összhosszúsága 6km. A barlang megközelítése: bejáratai a Monte Cavallo (Ló-hegy) fennsíkján nyílnak, a legmagasabb 2130m-en nyílik. Ez a hegy az osztrák-olasz határon található, közel az arnoldstein-i sípályákhoz Budapesttől hatszáz kilométerre. Hóláncot érdemes berakni az autóba. Osztrák oldalon kell felgyalogolni, de a bivakház (Lorenzo) már az olaszoknál van a hegyen túl. A lemezház mellett lehet sátrazni, a közeli rétegforrásokat érdemes tisztítani vagy forralni. Kirándulóhelynek is ideális a terület, például a Trogkofel nevű csúcsra láncos út visz fel.
Időrendi sorrendben a következőképpen alakultak a ló-hegyi barlangi túrák, négyet kiemelve: 1994-ben a Micimackó csapata szervezte meg és találta ki a végpont túrát, de sajnos a három bejáratból a legszűkebbet választották (Abisso L. Pastore) így nem jutottak le csak -470m-ig. A csapattagok elmondásuk szerint igen jól érezték magukat, a környéket nagyon dicsőítették, megfogadták, hogy még visszatérnek a barlangba, de legközelebb egy másik bejáraton át. 1996 májusában egy tizenhat fős csapattal indultunk a barlang meghódítására, a helyismerettel rendelkező emberekhez az FTSK barlangász klub erőgépei csatlakoztak. A választásunk az Abisso Klondike nevű bejáratra esett: ez az ág kétfelé ágazik, mi a Filone Austriaco-t választottuk. Minden esélyünk meg volt a sikerhez, ebben a tudatban nyomultunk előre. A felcuccolást követően (250 méter szint, általában sípályán kell szuszogni) kora délután indultunk a beszerelésre, előttünk kb. 30 db akna várta, hogy belelógassuk köteleinket és csodás testünket. A legmélyebb akna is csak 40 méteres, akkor még kevés kikötési ponttal.
A csapat felállása:
Dékány Péter, Börcsök Péter, Alkoholista (Prépostffy Zsolt) és jómagam. Dékány Péter tíz év után jött újra barlangba, ez alatt lelkesedése és ereje egy csöppet sem lankadt. Látszott rajta, hogy első diplomáját geológiából szerezte. -350m-ig szereltük az aknákat, hála az égnek a választott járatunk igen kényelmes, kellemes mászásokkal volt tarkítva. A beszerelés második felét Nádasdi Oszi vezetésével, Csóka, Bulldog és Károly végezte el a végpontig. Őket követte egy túrázó leány csoport és aztán újra mi csörömpöltünk a kiszerelés érdekében. A barlangi bivakot elhagyva már hallani lehetett a Yukon névre keresztelt nagy erejű patakot, igen szép látványát a komoly hóolvadásnak köszönhettük. A fiatalok még hajnalban kihoztak két beget. Hazaérve mindenkit bíztattunk a barlang bejárására. Egy csapatnak, komoly lavinaveszély állta útját, így csak kisebb sétákat tudtak tenni a felszínen. Egy másik csoport sajnos megismerkedett a vízbetörés fagyos élményeivel, a ”nagy aknáknál” érte őket a meglepetés. Ez a veszély a barlangokban olyan, mint a hegyekben a lavina, viszonylag kiszámíthatatlan és sajnos sok esetben halállal jár. Szerencsére esetükben csak kisebb volt a baj, pár órás (16) egyhelyben fagyással megúszták a dolgot. Érdekes, hogy a határon fekvő barlang miatt a riasztott mentőszolgálat két irányból jött. Az egyik Salzburgból gyorsult a helyszínre a másik Triesztből, egyben megegyeztek: az égből érkeztek óriási szelet kavarva. Öt évvel az első magyar bejárás után úgy gondoltam, hogy elmegyek újra a barlangba a szép emlékeimet felidézni. A szervező csapat ezúttal a GUBACS volt. Délutáni indulás, hajnali megérkezés a hegyre, hálózsákba bújás. Reggel hét órára megérkeztek a többiek egy bérelt kisbusszal kilencen. Kelés, irány a hegy! A lelkes fiatalok kétszer fordultak, Dénes inkább büdös bogarat játszott és a tele hátizsákjára kötözte a fejadagként kiszabott beget. A bivakháznál leszállási terv gyártása. A kemény mag lefekszik, azután reméljük fel is kel és végigszereli a barlangot: hat fő, nyolc beg! Mondtam is magamban, ha ezt megcsináljátok, akkor tényleg jók vagytok. Utána mi megyünk öten: két fiú, három csinibaba. Kellemes alvás után szedelőzködés, irány a hegy! Az úton fényvisszaverő fóliák segítik az éjszakai botorkálókat. Szép beszakadás oldalában kultúrált bejárat, öltözés és már mennénk is, ha Kamilla nem hagyta volna lent a táborban a mellesét. Sebaj, több órás unszolásra gyártok ennek a szép leánynak pruszikokból egy mellest, közben persze csomó ismereteimet mind kipróbálom azon a bizonyos mellesen. Robogunk lefelé, nagyjából emlékszünk Károllyal az útra. Egyik akna tetején halljuk, hogy jönnek felfelé ezerrel. Bakonyi cimboránk Fecó nyomul fél lábával kifelé, ő -500 méterig vállalta a túrát. Szép teljesítmény, le a sisakkal előtte.
A barlang jobb, mint amire emlékszem, sehol egy szűkület, jófajta mászások és nem is csúnya aknák. Hiába mindig szajkóztam, amikor csak tehettem, az a hülye aki ide nem jön el. -400 méteren van az első hely ahol mondhatni észbe kap az ember, te jó ég én barlangban vagyok. Alázatosan meghajolva, helyenként kúszva közelítjük meg az olasz bivakot. Szokványos dögszag, spékelve irtózat szeméttel, sajnos megszokott látvány csak úgy olaszosan. Innen a járat megváltozik, nagy méretek általában vetők mentén. Ahogy közeledünk a végéhez a kikötések egyre rosszabbak, ez is jellemző a nagyobb barlangokra. A végére nem jut annyi figyelem, mint az elejére. A rozsdamentes alapcsavarok -450 méterig vannak a barlangban, idáig volt egy olasz mentőgyakorlata a Triesztieknek. Ilyen helyen mi is gyakorlatoznánk szívesen. A patak most kevés vizet visz a mélybe, kellemesen elérjük az utolsó akna alját. Károllyal egyből ledöglünk a kötél mentén, majd a csajok megnézik helyettünk a végét. Az utolsó terem omladékkal van kövezve, itt a vége, húzd a poignée-t kifelé. Verán látszik, hogy komolyan veszi a dolgot, a begjét szépen röpíti kifelé. Magam elé engedem Ildikót is, én vagyok a sereghajtó, a tágasabb aknákat szépen bevilágítja társaim fénye. Bevallom, ezt nagyon élvezem, legalább úgy, mint a mászást. Kifelé jó hangulatú beszélgetés a kiszerelő csapattal, öt fiú és egy leány, megdolgoznak kifelé. Tíz óra múlva érünk ki a felszínre, hideg és sötétség fogad minket. Kevés kaja, sok tea, aztán ájulás. Reggel megbeszéljük, hogy egy nappal előbb hazamegyünk, valószínű ez volt a leggyorsabb Cavallo túra. Megérkeznek a kiszerelők is délelőtt tizenegyre. Úgy néznek ki, mint akiket útközben szétvertek husángokkal, támolyognak össze-vissza. Az Unicum segít rajtuk, lassan emberszabásúak lesznek. Szőrös kezükben sörrel, nagyon mesélik, hogy a második beg mennyire nem akart állábakat növeszteni. Nagy dolgok ezek, egyszer-kétszer át kell élni minden barlangásznak. Hazafele öten nyomorgunk a Suzukiban, Károllyal megígértettem: ha ezt a kocsit is összetöri, akkor nagyobb autót kér a szüleitől.
Zsólyomi Zsolt
(Frédi)