Majd megyek a Gortaniba, ha nagy leszek…Meghagyom a helyet azoknak, akikre tényleg szükség van…. Mondogattam magamnak minden alkalommal, amikor kiírták a listára, hogy indulna egy csapat. Aztán hirtelen rogyásig megpakolva, az FTSK klubban gyülekező barlangászok között találtam magam az indulás előestéjén. Zeusz egy óriási zöldségtállal koronázta meg a számomra aggodalmakkal teli estét.

1. nap – 2026. március 15. (vasárnap)

Hajnalban már mindenki útra kész volt: Zsuzsi, Györgyi, Ati, Zeusz és Én. Elég nagy luxus volt a 105-ös buszban ilyen kevesen utazni. A felvonóba kecsesen szökkentünk be a bagekkel, hátizsákokkal és ikeás szatyrokkal, ami kívülről biztos viccesen hatott.

Mire felértünk a Gilbertihez már egészen megnyugodtam, sőt a rengeteg síelő és a nagy nyüzsgés teljesen lázba hozott.

Miután megittuk utolsó nem instant kávéinkat is, átöltöztünk és elindultunk a RoLo-hoz. A térdig besüppedő hó után két fagyott kötél fogadott minket. Miután mindenki felmászott a sziklafalon és kigyönyörködte magát a tájban elindultunk a bivak felé tartó végtelennek tűnő úton.

A lejutás hosszú volt és egy küzdés volt a bageket átráncigálni a meandereken, de szerencsére az én magasságommal az akna beszállások nem jelentettek különösebb problémát. A 180-as aknán lemenni is sok idő volt, így inkább bele sem gondoltam, hogy vasárnap fel is kell rajta menjek.

Végre megpillantottuk a Gortanit jelző híres bugyit, amit eddig mindig pirosnak képzeltem el. A 100 méteres kuszodával akkor romlott meg a kapcsolatunk amikor az első 5 méter után nem fért el a combcsontom és így muszáj voltam hason csúszni.

Körülbelül 5 óra alatt értünk le a Humboldt terembe és rendesen el is fáradtam. Nem tudom, hogy az 5 órányi küzdés a bagemmel, aki több éves kapcsolatunk után aznap kapta meg a Malac nevet vagy a tudat, hogy mennyit kell majd felfele menni a forrócsokimért a Gilbertihez volt-e az oka a kimerültségemnek. Mire mindannyian berendezkedtünk megérkezett Kutya, Timi es Bence is. A lenti sátor volt a főhadiszállás, hiába rendeztük el a polifoamokat a fentiben, az üresen maradt. Kutyáek kint aludtak, mi többiek meg 6-an lent nyomorogtunk. Nem csak fáradt, de éhes is voltam, mert véletlenül két vacsorámat ettem meg. A főzéstől kellemesen felmelegedett a sátor, egyáltalán nem is fáztam.

Miután mindenki megvacsorázott megbeszéltük a másnapi terveket és egy egészségügyi pálinka is körbement.

Kilátás a sípályára Beszerelés a szűk meanderben Kötélre kapcsolódás az akna tetejénél Vízforralás a bivakban Síelők árnyéka a hóban Felszerelés cipelése a hóban Kilátás a völgyre

2. nap – 2026. március 16. (hétfő)

A horkolás szerenád és az egymás hegyén-hátán való alvás nem volt túl pihentető. Péntekre Ati terve egy túrázás volt a Quimbybe, mivel sok volt az első bálozó, Kutyáék meg kürtőt mászni mentek. A napunkra az egymást beváró, komótos közlekedés, a rengeteg storyzgatás és beszélgetés volt jellemző. Közben kaptunk egy részletes tárlatvezetést Atitól, hogyan fixálták az Özvegycsinálót, és találták meg a Quimbyt. Ezek a részek egyáltalán nem emlékeztettek az előző napi kuszodákra. Az Uaz akna szinte mindenkit elkápráztatott, egyedül Bence küzdött a tériszonyával. A megalodusokkal tarkított akna alján Györgyi és Zsuzsi átkalandoztak egy másik aknatalphoz, Atesz be is lelkesedett, hogy biztos az a Varázs ablak nevezetű barlang, amit az olaszok találtak. Végül Zsuzsit nem hagyta a kíváncsisága és lement a Gaz 66 aljára és megbizonyosodott róla, hogy oda mentek át, ezzel megcáfolva Ati reményeit. Hazafelé már mindenki jobban szedte a lábát, én például annyira, hogy a lépőszáram el is szakadt egy akna közepén. Nyilván pont nem volt nálam se heveder, se pruszik, így jobb híján a pantinnal szerteltem át a megosztáson, aztán meg Zeusz kisegített egy pruszikkal. Mire hazaértünk, már kezdtem érezni a megfázás első tüneteit. Vacsora közben szétosztottuk a másnapi csapatokat, majd realizáltuk, hogy nem beszéltünk Kutyáékkal visszaérkezési időt. Szerencsére épségben megérkeztek, bár én akkor már aludtam.

3. nap – 2026. március 17. (kedd)

A második reggelt mindenki izgatottan várta, mivel ekkor volt hivatalosan Ati szülinapja és egy kis meglepetéssel készültünk neki. Mikor visszatér t a dolgáról egy camembert sajttortával, gyertyákkal és egy disco fényes 60-as felirattal vártuk, na meg a Dóri által tervezett, nagyon menő pólóval.

Nekem egyébként eléggé fájt a torkom és teljesen be volt dugulva az orrom is. Reggeli után az előző este megbeszéltek alapján Zsuzsi, Zeusz es Ati a Csőgörényekbe mentek tágítani, Györgyi, Bence és én meg az 50 méteres kuszodát tarkítottuk ki. Úgy elfoglaltam magam a depó igazgatásával, hogy még meg is zavart amikor Györgyi szólt, hogy húzhatom a bobbyt. Bence töretlen lelkesedéssel túrta fel a kavicsokat és kisebb nagyobb köveket a kuszoda aljáról és alig pár óra alatt végeztünk is. Kutya javaslatára megnéztünk két hasadékot, ahol nagy valószínűseggel még nem járt senki. Mivel hamar végeztünk eredeti feladatunkkal és volt egy kis időnk, úgy döntöttünk próba szerencse megnézzük. Két fronton kezdtük el kicsit kitágítani, illetve veszélyteleníteni, majd nem sokkal később egy mellbulinos biztosítás segítségével már úton is voltam az ismeretlen meanderbe. Körülbelül 8 métert másztam le, ahol a kötéltől meg is szabadultam, majd elindultam körülnézni. Egy Y alakú elágazáshoz értem, aminek a jobb szárában össze is világítottunk Györgyivel, majd megállapítottuk, hogy az a lemászás, ahol én mentem sokkal kényelmesebb és pár perc múlva mind a ketten le is jöttek. Az Y bal szára hosszabb, több álfenékkel és lemászással tagolt és végül egy kötél nélkül már nem lemászható akna állta az utunkat. Az új rész az Orosz-meander nevet kapta, mivel még első este mindenki választott magának egy orosz nevet. Bence ötlete volt, hogy mixeljük össze hármunk új becenevét, de sajnos a Vázka, Jurij és Kátya nem csengtek össze jól. Kötél és fúró híján el is indultunk vissza a bivakba, ahol már aggódva vártak minket. Bence elkezdte a szükséges felszereléseket összeguberálni, hogy megnézhessük a folytatást, de sajnos a fúrógép nyomógombja meghibásodott, így már csak jövőre térühetük vissza. Miután lecsillapodtak a kedélyek elkezdtük a jól bevett esti rutint: levetkőzés, WC, kajás cucc behordása a sátorba. És mivel utolsó este volt, így megkezdődött a lakoma. Igyekeztünk elfogyasztani, illetve elfogyasztatni megmaradt kajáinkat, hogy másnap annál kevesebbet kelljen kicipelnünk. Előkerültek a dugi pálinkák, rumok és unicumok is, szigorúan egészségügyi okokból. Az utolsó bivakban töltött esténkre valahogy a sátor is összement, Zsuzsi lába a párnámmá változott, Zeusz meg leginkább Györgyin és az én matracomon feküdt, Attila vészesen közel került a sátor széléhez, Bence meg egyre jobban felvette a banánformát a másik szélen. Aztán végül mindenki álomra hajtotta a fejét.

4. nap – 2026. március 18. (szerda)

Reggel 6-kor szólt az ébresztő a 105-ös busz csapatának, ám Bence, Kutya és Timi ekkor már el is indultak kifelé. A harmadik napi tortillával már rendesen megküzdöttem, Atinak be is kellett segítenie, viszont a híresen undorító WC-vel már sikerült megbarátkoznom. Reggeli után mindenki elkezdett szedelőzködni, elosztottuk a közcuccokat, sajnos a lemerült akksik nem lettek könnyebbek, mint feltöltve voltak, de legalább a bagem egy kicsit kompaktabb lett. Fél kilenckor Zeusz, Ati és Én indultunk ki elsőként. Izgultam a felmenettől, és igyekeztem nem arra gondolni, mennyi idő lesz kijutni a barlangból. Ennek ellenére folyton próbáltam visszaemlékezni a lemenetelre és Attilát kérdezgettem, hogy mennyi van még hátra. Az 50-es kuszodát jóbarátként üdvözöltem. A 180-as ak na Zsuzsi megállapítása szerint szép, de nem tetszik. Itt hiányoltam igazán a lépőszáramat, mert a pruszik amit kötöttem valahogy sosem akart pont jó méretű lenni. A meandereknél most már nem tűntek olyan egyszerűnek az aknakiszállások, de a bagemmel sokkal jobban boldogultam. Kezdett hihetőbbé válni, hogy kijutok élve a Gortanibol, mert már csak 2 meander volt hátra. Aztán már csak egy. Ati meg már látja a napfényt. A telefonom is megérezte a civilizáció közelségét és őrült sebességgel kezdte el küldeni az elmúlt napok üzeneteit. Amíg Zeuszt is megvártuk gyönyörködtünk a tájban és megettünk egy csokit. Felfelé a sípályán megizzadtam rendesen, de mi az már a Gortani után, gondoltam és kitartóan vánszorogtam a besüppedő hóban. A Gilbertinél összefutottunk Kutyáékkal és a Sisma csapattal is, majd végre elfogyasztottuk a várva várt forrócsokikat. Pont kezdtünk aggódni a lányokért, amikor pár órával utánunk kiértek. Sajnos Irene nagyon fáradt volt és beteg is, ezért csak este 7-kor tudtunk enni, addig is el kellett ütnünk az időt és felbontottuk Attila szülinapi borainak egyikét-másikát. A gulyás és a bor kifejezetten jól estek a bivakkaják után. A mozgalmas nap ellenére az este hosszúra nyúlt, mert a Gilberti alatti kis raktárban partyztunk hajnalig.

5. nap – 2026. március 19. (csütörtök)

Reggel összepakoltunk majd el is indultunk a felvonóval lefelé a kocsihoz. Nagy szerencsénkre Tarvisioban találtunk egy pizzázót, ahol megehettük korai ebédünket, majd Budapest felé vettük az irányt. A városban volt egy kis dugó, ezért időbe telt mindenkit hazavinni. Otthon jól esett a forró fürdő és a saját ágyam is sokkal kényelmesebb volt a felfújhasó matracnál.

Zárszó

Nagyon jól éreztem magam, örülök, hogy túléltem és köszönöm az élményt mindenkinek.